Ł€Łk€mM ajtaja...(Ł)
(saját..)
Mindenkinek fontos egy másik élet, de senki nem tartja a saját életénél többre egy másikét. Miért? Miért nem lehetne másokra is figyelni? Megismerni valakit? A félelem, lehet h ott van a sorok között, de még sem értem, h miért önzőek az emberek, és én miért vagyok önző?! Sokkal többre kellene tartanom egy szivet, aki oly annyira szeret, de akarva, akaratlanul is.. az érzelmeimről beszélek. Nem veszem észre, hogy ebben a rohanó vilában, másoknak nincsen idejük megállni, és végighallgatni, hogy milyen boldog is vagyok. Saját problémáikkal, esetleg boldogságukkal törődnek.
Pedig ha egyszer is végighallgatnának egy másik lelket,megismernék azokat a boldog pillanatokat, amik végigkísérték az életüket, de nem ismerték fel, mert mindig siettek valahova. Mindig korán keltek, elvégezték a napi teendőket, hazaértek, fáradtak voltak, álmodtak, és egy újabb napra ébredtek.
Az a baj az emberekkel, hogy a napi teendők közé nem tudnak becsúsztatni egy pillanatot. Mikor felhívhatják rég nem látott ismerősüket, mikor a szürke hétköznapok homályából az egyetlen fényforrásukat megkeresik..... és elmondják, hogy mennyire szeretik. Ennyi is elég lenne, de miért nem tesszük meg? Legalább egyszer az életben, egyszer egy hónapban, egyszer egy nap.....:) Azáltal, hogy elmondom a másiknak, hogy mennyire szeretem, semmit nem veszítek, sőt nyerek általa, olyan láthatatlan dolgot, amit más nem adhat.... a szív párjának boldoggá tételét.
Egy kapcsolat a "$z€r€tŁ€k" nélkül, nem is kapcsolat, nem igazi..... sok kis szeretlek táplálja a szivet reménnyel, és óvja, hogy ne szakadjon meg. És ha Ő nem lenne nekem, lehet, hogy már régen elvesztem volna a szürke hétköznapok homályában, és már az egyetlen napsütötte szobát se találnám, aminek ha az ablakán kinéznék, nem az elmúlást látnám, hanem az újjászületést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése