PiŁŁ€-gonĐoŁäk
(saját)
Hihetetlen... csak belém nyilal ez az érzés, senki, senki nem értheti, még dobog, de egyre halványulóbb homály tátong a megmaradt romok felett. Ki erre jár, az nem talál semmit, csak emléket, és könnyeket. Kell egy ilyen is, mondják... de senkisem tudhatja, hogy virág ott mikor nyílott, és hogy mikor lett belőle pusztaság. Elszáradt, elhullott foszlányok itt-ott még a gyomok között fellelhetők. Senki nem találná, pláne nem keresné a pillanatokat, hogy újra összeillessze. Elköszönnek örökre az emlékromoknál beszőtt ködmaradékok, amik párás fátyolukkal, többet nem érinthetnek. Jó lesz így, annyi fájdalmat okozott ez a kis hely, a dobogás romhalmazaival. Minden egyes dobbanásukkal, megráznak egy földet, azt a földet, amin a romok omladoznak.
Mikor még illatos szirmait mutogatta a gondolatpille, neszét sem érethette annak, hogy akármikor eltiporhatják. Tiporták, de nem vette észre, naívan hitte, hogy a pillanatok igazak, és elfeledhetetlenek. A romok akkor még nem is romok voltak, hanem ép darabkái annak a várnak, amit ma már csak romnak emlegethetünk.. A dobbanások teljesen eltörölhetik a maradványokat, de érdemes egy emlékkel is többet megőrizni abból a lélekből, ami nem becsülte meg a pillét és csak kihasználta?
A dobanások ezekre válaszolnának, de nem fognak, itt már csak a gondolatok ura veheti át a hatalmat a romok felett. Ami lehet, hogy nem szivesen, de ésszerűen dönt majd, és pilléket ment meg? Pillegondolákat, amiket talán már fel sem ismerhetek, mert elfelejtettem, hogy milyenek voltak, amikor még voltak.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése